Akinek gyereke van, vagy gyakran készít (vendégeknek, kollégáknak, buliba stb.) sütit, szerintem annak sose elég muffin receptből. 10 perc alatt összedobható, egy jó alap ezerféleképpen variálható, jó a gyereknek tízóraira/uzsira, lehet bele gyümölcsöt pakolni, lehet szuperegészségesre csinálni zabpehellyel, áfonyával, joghurttal...szerintem sose lesz lerágott csont, ha eszel egy finom muffint valakinél, tuti elkéred a receptjét. Amikor kutakodtam a legjobb, legcsokisabb csokis muffin után, azt gondoltam, hogy az lesz a legjobb, amiben sok-sok olvasztott csoki és vaj van. Mikor a kedvenc csokoládés könyvemben keresgéltem, abból elkészítettem egy csokis muffin receptet, teljesen brownie-szerű lett. Ami persze nem baj, de ha muffint szeretnék enni, akkor nem örülök a brownie végeredménynek. Szóval arra jutottam, hogy a csak kakaóval készült muffin se lehet annyira rossz,

Már említettem, hogy nem tartoznak a kedvenceim közé a vajkrémes torták. Úgyhogy amikor egy-egy szülinapon vagy esküvőn az ünnepelt osztogatja a cukrászdában készült tortáját, én nem nagyon szoktam tülekedni érte, mivel ezek többnyire tömör vajkrémes sütik (persze vannak kivételek). Nyilván azért, mert azok tárolhatók, szállíthatók, burkolhatók (marcipánnal, fondant-nal) könnyen, biztosan, tartósan. Egy túrós vagy vaníliakrémes (vagy joghurtos, vagy könnyű mousse-szal készült stb...) töltelék már rizikósabb (bár én már túrósat is csináltam esküvőre), úgyhogy gondolom ezért nem nagyon kísérleteznek ilyesmivel. De van egy jó hírem: van élet a vajkrémen túl is. Ennek a tortának pl. egy gramm vaj sem volt a krémjében, mégis tömör, könnyen díszíthető torta lett, ami mellesleg isteni. Nem gejl (mitől is lenne, ha magas kakaótartalmú étcsokoládé van benne), és a narancskrém a fanyarságával-savanykásságával kicsit könnyedebbé tette az egészet. Én két (természetesen nagyon vékony) szelettel is ettem belőle, és csak azért fogtam vissza magam, mert nem az én ballagásomra készült:)

Hozzávalók (egy 22 cm átmérőjű tortához):

A csokis tortalaphoz:

12 dkg étcsokoládé (min. 60%-os kakaótartalmú)
10 dkg vaj
4 tojás
10 dkg cukor
csipet só
4 dkg liszt
4 dkg étkezési keményítő
4 dkg darált mandula
1 tk sütőpor

A trüffelkrémhez:

4 dl tejszín
25 dkg étcsokoládé (min. 65-70%-os)
1 tk narancsolaj
1 narancs reszelt héja
15 dkg kockára vágott cukrozott narancshéj

6 ek narancslekvár

A csokoládéglazúrhoz:

A díszítéshez (opcionális):

marcipán, ételfesték
narancshéjkockák

A krémhez a tejszínt forrpontig melegítem, majd beleolvasztom az étcsokoládét. Belerakom a narancsolajat, -héjat és a narancskockákat. Hagyom kihűlni, majd majd hűtőbe rakom 2-3 órára.

A tortalaphoz a vajat a csokoládéval vízgőzön vagy mikróban felolvasztom. A tojásokat kettéválasztom, a sárgájákat a cukorral habosra keverem, a fehérjét a csipet sóval kemény habbá verem. A lisztet, keményítőt és a sütőport összeszitálom, majd belekeverem a mandulát is. A vajas csokit a cukros tojássárgájához adom, majd a lisztes keveréket a tojáshabbal felváltva a csokis masszához adom. A habot óvatosan, lapátoló mozdulatokkal keverem bele, hogy ne törjön össze. A masszát az alján sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaformába rakom, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 percig, ill. tűpróbáig sütöm. Mikor átsült, a lekapcsolt, és résnyire nyitott ajtajú sütőben hagyom még 5 percig, majd kiveszem a sütőből, ott is hagyom kb. 5-10 percig pihenni a tésztát. Ezután kiveszem a formából, és a tetejével lefelé egy rácsra téve hagyom kihűlni. Ilyenkor legjobb akár egy fél-egész napot is állni hagyni, mielőtt felszeletelem, de ha nincs ennyi időm, a teljes kihűlés után vágom 3 lapba.

A krémet kiveszem a hűtőből, és kézi mixerrel kihabosítom.

Következik az összeállítás: a legfelső lapot rakom legalulra (hogy a legalsó, legegyenletesebb kerüljön majd legfelülre), megkenem 3 ek. narancslekvárral, majd jöhet rá a krém fele. Egyenletesen elkenem. Jön a következő lap, arra a maradék narancslekvár, és a maradék krém, majd az utolsó lap azzal a felével felfelé, ami a forma aljával érintkezett, azaz szép sima. Jót tesz a tortának, ha áll egy éjszakát a hűtőben, én így tettem, és másnap vontam csak be a glazúrral.

A glazúrhoz a tejszínt, a cukrot és az akácmézet forrásig melegítem, majd belerakom az apróra vágott étcsokoládét, és kézi habverővel simára keverem. Langyosra hűtöm. A tortát óvatosan egy sütirácsra emelem, ami alá egy tányért rakok, hogy a felesleges glazúr oda csepeghessen (ebből a mennyiségből több glazúr lesz, mint amennyi a tortához kell, de így lehet biztosan, kényelmesen bevonni. A maradékot el lehet rakni a hűtőbe). Lassan elkezdem a torta közepére önteni a glazúrt, miközben egy spatula/lapát segítségével simítom a tetejét úgy, hogy az oldalára is lefolyjon, majd az oldalán is körbesimítom a bevonatot. Hagyom hűtőben megdermedni, majd marcipánnal/narancshéjjal tetszés szerint díszítem.

D. barátnőm nem volt régen egy nagy konyhatündér, de mostanában (állítólag - nekem még csak egyszer főzött...) süt-főz, és elmondása szerint rákattant a blogomra. Nagyon dicséretes:) Már ki is próbált ezt-azt a receptjeim közül, és legutóbb már konkrét kérése is volt: mégpedig egy cantuccini recept. De Ági unokatesómtól is - ha nem is minden évben - de karácsony környékén rendszeresen érkezik a kérdés, hogy akkor hogy is van az a cantuccini recept.  Úgyhogy így most már itt mindig megtalálható lesz. Amúgy a nagy Olaszország-rajongó anyukám hozott először nekünk ilyet, azóta szeretjük, és mikor sok-sok évvel ezelőtt (kb. a net előtti időkből) valamelyik női újság karácsonyi receptes különszámában találtunk egy receptet, volt nagy öröm, a kis sütis könyvembe rögtön ki is írtam, ott őrzöm azóta is, és mindenki ezt használja a családban. Szóval voilà a féltve őrzött családi cantuccini receptünk, hehe:) Mint egy igazi olasz családnál...
Megj.: magában, de teába, kávéba, tejbe mártva is isteni, de ha jót akartok, egy jó kis olasz chiantiba mártogatjátok.

25 dkg finomliszt
18 dkg cukor
3 dkg vaj
2 tojás
1 csomag bourbon vaníliás cukor
1 csipet só
12 csepp mandula kivonat (ne legyen zöld...)
1 kezeletlen citrom reszelt héja (opcionális)
15-20 dkg egész mandula

A fenti hozzávalókat a mandula kivételével egyszerűen csak összegyúrom, majd az egész mandulát is beledolgozom. 30 percre hűtőbe teszem. Utána kb. 4 db 4 cm széles rudat formázok a tésztából, melyeket sütőpapírral bélelt tepsin 180 fokon 12-15 percig sütök. A lényeg, hogy kívül szép világosbarna legyen, és belül is nagyjából átsüljön. Ha belül még lágy a tészta, nem fogunk tudni belőle szép szeleteket vágni, mert össze fognak nyomódni. Ha kész vannak a rudak, hagyom őket langyosra hűlni, majd éles késsel ferdén kb. 1-1,5 cm-es szeleteket vágok belőle, és vágott felületükre fektetve még további 8-10 percig sütöm őket (közben egyszer megfordítom a szeleteket).

Fúúú, ez isteni finom lett. Még a nem édesszájú férjem is tolta befelé egymás után a kekszeket (bár elmondása szerint mellettem édesszájú lett...hát hozzá képest lehet, de azért ha egy töltött káposzta vagy egy brownie között kéne választania, gondolkodás nélkül az előbbit választaná). Ja és a nevet is ő adta. Az amerikaiaknál raspberry ribbons néven fut ez a süti, én épp (bodzás) eperlekvárral csináltam, úgyhogy így félrefordítás nélkül megmaradt az alliteráció, szuper:) Na de a sütiről: kívül ropog, belül puha, középen sok-sok lekvár, ráadásul tök szép is szerintem. És a bónusz: nagyon gyorsan készen van. Én elkövettem azt a hibát, hogy csak fél adagot csináltam...alig bírtam abbahagyni, hogy a fotózáshoz is maradjon. Úgyhogy ti kezdjétek nyugodtan a teljes adaggal!

Hozzávalók (48 darabhoz):

25 dkg vaj
1 tojás
12,5 dkg cukor
30 dkg liszt
1 tk vanília kivonat
1/2 tk sütőpor
1/4 tk só
kb. 4 dl lekvár/dzsem (nálam: bodzás eper)

A tetejére (opcionális, én nem raktam):
12,5 dkg porcukor
1 ek tej

A sütőt előmelegítem 180 fokra. A vajat és a cukrot egy tálban habosra keverem, majd hozzáadom a vaníliakivonatot és a tojást. A lisztet, a sót és a sütőport egy tálba szitálom, majd hozzáadom a vajas-tojásos masszához. A tésztát 4 részre osztom, majd mindegyikből egy kb. 35 cm hosszú és 4-5 cm széles rudat formázok. Sütőpapírra rakom őket egymástól viszonylag távol, mert sütés közben terülni fognak. Mindegyik rúd közepébe hosszában egy vájatot nyomok az ujjammal, úgy, hogy a rudak vége zárt maradjon (hogy ne folyjon ki később a lekvár). Sütőbe rakom a rudakat kb. 10 percre, amíg megszilárdulnak, és halvány barnára sülnek. Ekkor kiveszem, a mélyedéseket egy kicsit még beljebb nyomogatom az ujjammal, vagy egy fakanál nyelével (erre azért van szükség, mert a sütőportól kicsit megdagad a tészta, és a mélyedés is kisebb lesz, így viszont kevesebb lekvár férne bele, ami a lényeg). Megtöltöm a vájatokat a lekvárral, és visszarakom a sütőbe sülni a rudakat, amíg aranybarnára sül. Ha kész, átlósan kb. 1,5 cm széles csíkokra vágom. Ez a folyamat így néz ki:

A tetejére lehet cukormázat rakni, ami az eredeti recept szerint porcukorból és tejből áll (a porcukrot és a tejet összekeverem, majd nyomózsákba vagy egy uzsonnás zacskóba rakom, aminek levágom a csücskét, és a sütikre csorgatom), de nekem egyáltalán nem hiányzott rá semmi. Ha raktam is volna, szerintem tej helyett citromlével csináltam volna.

Még maradt a múltkori mogyoróvajból, úgyhogy egy nagyon gyorsan összedobható édességet csináltam belőle, 2 este 2 adagot, mert az első adag - hogy-hogy nem - úgy elfogyott, hogy lefotózni se tudtam. A peanut butter cup Amerika egyik legnépszerűbb édessége, és ezek közül is a Reese's Peanut Butter Cups a vezető brand. Bár nem volt alkalmam huzamos időn át az összes létező márkát végigkóstolni, csak párszor ettem, szerintem ez a házi készítésű nagyon ott van, hozza a várt ízt. Kétféleképpen és kétféle csokiból csináltam: tej-, illetve étcsokiból, és egyszer temperáltam a csokit, másodszorra nem. A nyerő kombó nálam a temperálatlan tejcsoki lett. A tejcsoki szimplán azért, mert azzal édesebb, és nekem így jobban ízlett (a mogyoróvajam ugyebár nem édes, semmi cukrot nem adtam hozzá), temperálni meg szerintem azért nem kell, mert azáltal keményebb, roppanósabb lesz a csoki, és mivel a csokiréteg nálam vastagabb lett, mint egy sima bonbonnál (nem csak egy vékonyka burok), a töltelék meg puha, a temperált csokisba nem olyan jó beleharapni. Túl kemény, a töltelék meg kifolyik. Szóval csak semmi túlbonyolítás!:)

Hozzávalók (10-12 darabhoz):

10 dkg ét- vagy tejcsoki (vagy akár fehércsoki, olyat is lehet kapni)
3 dkg peanut butter (sós mogyoróvaj)
kis papírkapszlik

Az elkészítése rettentő bonyolult: a csokit mikróban vagy vízgőzön felolvasztom, és kb. a felét elosztom 10-12 papírkapszli aljában. Kicsit az asztalhoz is ütögetem őket (én az összeset egy tálcára raktam, így könnyű őket egyszerre odacsapkodni), hogy egyenletesen borítsa be a csoki a forma alját. Erre jön a mogyoróvaj, szintén egyenlően eloszlatva a formák között, jön az asztalhoz csapkodás, majd a maradék csoki a tetejére, és megint a csapkodás, így szép sima lesz a felületük. Hagyjuk megdermedni (türelmetlenebbek hűtőbe is rakhatják:).

Fő-fő-fő kedvencem a pisztácia. (Kis koromban azt hittem, hogy pisztárcia. A fagyizókban is mindig azt gondoltam, hogy elfogyott az "r" betű, ezért írták csak pisztáciának. Tudjátok, amikor még amolyan retrósan matrica betűkkel írták ki a fagyik nevét.) Csak úgy magában is, fagyiban is, mindenhogy imádom. Persze csak az olyan igazi pisztácia ízt...nem a keserűmandulára hajazó, élénkzöld színű utánzatokat, amik még nyomokban sem tartalmaznak pisztáciát, hanem az igazit. Szerencsére azért már itthon is egyre gyakrabban lehet belefutni pl. jó minőségű pisztáciafagyikba, amiket általában azért már ránézésre ki lehet szúrni nagy eséllyel. A szín mindenesetre árulkodó. Az igazi pisztáciafagyi pasztelles, inkább már drappba hajló, véletlen sem almazöld színű.
Amikor beszereztem egy ilyet, azon túl, hogy magában is eszegettem, rögtön beindult a fantáziám, hogy mi mindenhez fogom majd felhasználni. Tudom, nem olcsó, de a kis méret ne tévesszen meg senkit, viszonylag kevés elég belőle ahhoz, hogy a pisztácia ízt érezni lehessen, úgyhogy nem fog az első alkalommal elfogyni. A pisztáciás cupcake lett az első desszert belőle, az a mousse...hát az valami isteni. A végét csak úgy magában, a hűtőbe rájárva ettem meg. Persze az áfonyásról is hasonló ódákat tudnék zengeni, de a fentiek után gondolom értitek, hogy miért a pisztáciásról írok elsősorban. És ami a legjobb: az alapmuffin magában is nagyon-nagyon finom, egyáltalán nem száraz, az is csak úgy eteti magát!

Hozzávalók (10 db-hoz, 5-5 áfonyás és pisztáciás cupcake-hez):

10 dkg vaj
1 érett banán
2 tojás
10 dkg cukor
1 teáskanál vanília kivonat
5 dkg őrölt mandula
5 dkg őrölt pisztácia
10 dkg finomliszt
1 teáskanál sütőpor
1 kávéskanál őrölt fahéj
10 dkg áfonya

Az áfonyás cupcake-hez (áfonya mousse-hoz):

4 dkg fehér csoki
6 dkg áfonya
1 ek cukor
125 g mascarpone
50 ml tejszín

A pisztáciás cupcake-hez (pisztácia mousse-hoz):

15 g pisztácia paszta
2 dkg fehér csoki
2 ek porcukor
125 g mascarpone
70 ml tejszín

A muffinhoz a vajat megolvasztom, és a banánnal, a tojásokkal, a cukorral és a vanília-kivonattal botturmixszal egyneművé dolgozom. A lisztet egy másik tálba szitálom, és elkeverem a többi száraz hozzávalóval (fahéj, sütőpor, őrölt mandula és pisztácia). A nedves és a száraz hozzávalókat összekeverem, és hozzáadom az áfonyát is. A muffinformát 2/3-ig töltöm a tésztával, és 180 fokon tűpróbáig sütöm.

Az áfonyás mousse-hoz az áfonyát az egy evőkanál cukorral egy lábosban felmelegítem, amíg a cukor elolvad. Összeturmixolom. A fehér csokit vízfürdőben vagy mikróban felolvasztom (óvatosan, mert könnyen megég). A még meleg áfonyát az olvasztott csokihoz adom, alaposan elkeverem, majd a mascarponéhoz adom. Végül a felvert tejszínt is beleforgatom. Hűtőbe teszem kb. 1 órára, hogy megszilárduljon (a fehér csoki fogja "összehúzni" annyira, hogy habzsákból ki lehet majd nyomni).

A pisztáciahabhoz a fehér csokit szintén felolvasztom, hozzáadom a pisztácia pasztát, majd belekeverem a mascarponét. A tejszínt a porcukorral felverem, majd először a kb. 1/3 részével fellazítom a mascarponés krémet, a maradékot pedig már óvatosan, lapátoló mozdulatokkal keverem hozzá, hogy ne törjön össze a hab. Szintén hűtőbe teszem.

Már csak az összeállítás maradt: a muffinok felét az áfonyás, másik felét a pisztáciahabbal díszítem fel nyomózsákkal. A tetejükre mehet 1-1 áfonyaszem, ill. durvára vágott pisztácia (ami nekem már nem maradt...elfelejtettem félre rakni a díszítéshez:).

Isteni, gyors és szuperegészséges reggeli. Az gondolom az eddigiekből már átjött, hogy nem vagyok nagy követője a paleo diétának, bár nagyon finom édességeket lehet csinálni az engedélyezett alapanyagokból, és igen, a cukor és a fehér liszt - nem csak a paleósok szerint - ősellenségeink, de egyrészt én nagyon szeretem pl. a - diéta által tiltott - tejtermékeket és a kenyeret is, másrészt túl drágának tartom a hozzávalókat ahhoz, hogy mindig, mindent azokból süssek. Arról nem is beszélve, hogy pár dolgot egyszerűen lehetetlen paleósan elkészíteni (pl. kelt tészta), amik nekem hiányoznának, és szerintem egy amúgy alapvetően egészséges étrendbe simán belefér néha-néha egy kis bűnözés. Az én (ill. a családom) filozófiája az étkezés terén inkább az, hogy mindent eszünk, de jó minőségű legyen.

Ez a palacsinta azonban teljesen paleo, nem is drága, ÉS mindennek ellenére tényleg nagyon finom. Lehet vele villantani ráérős, lusta hétvégi, vagy pörgős hétköznapi reggeleken is!

Hozzávalók (kb. 10 darabhoz):

A tészta elkészítése nem igényel nagy ügyességet: a banánt villával vagy botturmixszal összetöröm, hozzáadom a tojást, azzal is alaposan elkeverem, majd beleteszem a maglisztet, és az áfonyát is. Kb. 10 percig állni hagyom. Egy kis serpenyőben felolvasztom a kókuszzsírt (vajat), majd evőkanálnyi halmokat rakok bele a masszából. Alacsony (!) lángon megsütöm az alját, és itt kell egy kis ügyesség: mivel a maglisztek nem fogják össze annyira a tésztát, mint a gabonalisztek, könnyen törik, úgyhogy én két lapáttal nagyon óvatosan fordítottam meg a palacsintákat. Ezért is kell alacsony lángon sütni, hogy kellően megszilárduljon a belseje, mire megfordítom. Megsütöm a másik oldalát is. Tálaláskor a hedonisták csorgathatnak rá mézet/juharszirupot, de a banántól szerintem amúgy is elég édes.

Belekóstolsz, és hirtelen nem tudod, mi ez az íz. Marcipán? Vagy csak simán mandula? Vanília? Vagy ezek mind együtt? Igen és nem. Vanília és mandula is van benne, de az a fantasztikus íz, amitől ez a süti olyan különleges, a barnított vajnak, azaz a beurre noisette-nek köszönhető. Az az egész alapja, és olyan magasságokba emeli ezt az édességet, hogy megkockáztatom, ez a kedvenc desszertem. Pedig mikor először láttam a receptjét, különösebben nem fogott meg, sőt egyáltalán nem izgatott, még úgy sem, hogy egy ismerősünk áradozott róla, hogy milyen isteni. Valahogy nem gondoltam, hogy ezek a viszonylag szimpla hozzávalók együtt erre képesek, és a - valljuk be, elég átlagos - külcsín se segített. Aztán ugyanez az ismerősöm megsütötte. És onnantól nem volt megállás. Az már csak hab a tortán, hogy a fagyasztóban felhalmozott tojásfehérje készletek felhasználására is (több mint) tökéletes. Én Chili&Vanília receptjét használom már évek óta, nyilván ebből is rengetegféle kering a neten, a kedvenc francia sütis könyvemben is van recept, de nekem ez jött be a legjobban, szeretem, hogy van benne vanília és méz is. Hagyományosan téglalap alakú formában sütik, ami így egy aranytömbre hasonlít, innen ered a neve. Egy másik elmélet szerint pedig onnan, hogy Párizs pénzügyi negyedében lett népszerű. Én madeleine vagy muffinformában szoktam sütni, szerintem úgy jobban kézre (és szájra:) esik (arról nem is beszélve, hogy szerintem szebb is így). De azért most sütöttem egy darab tégla alakút is, hogy lássátok, milyen lenne hagyományosan:)

Hozzávalók (kb. 18 db kis darabhoz):

16 dkg vaj
3 tojásfehérje
5 dkg darált mandula
5 dkg liszt
10 dkg porcukor
5 dkg kristálycukor
csipet só
1 ek méz
1 vaníliarúd

A vaníliarudat félbe hasítom, a magjait kikaparom. A vajat lábasba rakom, a vaníliarudat és a kikapart magokat hozzáadom. Kis lángon elkezdem felolvasztani, és  addig pirítom, amíg aranybarna, dióillatú lesz, és kis barna darabok lesznek benne. Vigyázni kell vele, ha nem is olyan könnyen ég meg, mint a karamell, de itt is figyelni kell, hogy ne piruljon meg túlságosan. Hagyom kissé kihűlni. A mézet hozzáadom a még meleg vajhoz, hogy felolvadjon benne. A porcukrot és a lisztet egy tálba szitálom, és összekeverem a többi száraz hozzávalóval (só, kristálycukor, mandula). A tojásfehérjét kissé felverem, nem kell teljesen keményre, csak hogy kissé felhabosodjon és kifehéredjen. A száraz anyagokhoz hozzáadom a felvert tojásfehérjét, és végül a vajat is. A masszát 1-2 órára hűtőbe rakom. A sütőt 180 fokra előmelegítem, a tésztából pedig 1-2 evőkanálnyit szilikonos vagy kivajazott kis formákba (pl. madeleine, téglalap vagy muffinforma) rakok, de akár egy nagyobb tortaformába is lehet rakni, amiből aztán kis szeleteket vágunk. Aranybarnára sütöm. Kívül finom ragacsos-ropogós, belül pedig puha lesz. (Jobb napokon csinálok mellé egy kis citromos mascarpone habot is, bármilyen menüsor végén megállja a helyét!)

Nagyon szeretem a rozmaringot, az egyik kedvenc zöldfűszerem. Grissinibe, focacciába, de húsokhoz, krémsajtos mártogatókba is imádom. Van friss rozmaringom is, csak mindig kipusztul, a mostani már egész régóta bírja, remélem, túléli a telet...ebbe a kekszbe mondjuk épp szárítottat raktam, már eléggé meg lett nyirbálva a növénykém, hagyom egy kicsit.

Először tojássárgáját is raktam a tésztába, de úgy nagyon porhanyós lett, egy hosszabb szállításnál szerintem össze is törne a fele. Úgyhogy másodszor már kihagytam belőle, Így szuper lett az állaga és az íze is. Az elkészítés az omlós tésztáknál szokásos: a hideg hozzávalókat mind bepakolom a késes robotgépbe, és az össze is gyúrja helyettem. Minimál munka, de maximális élvezet, szerintem nagyon finom kis keksz, pezsgő mellé nagyon adja:)

17 dkg finomliszt
10 dkg hideg vaj
4 ek hideg víz
1 tk só
1 ek (apróra vágott) friss vagy szárított rozmaring
2,5 dkg durvára vágott dió

A száraz hozzávalókat a dió kivételével elkeverem egymással, majd késes robotgépbe rakom, rákockázom a hideg vajat, hozzáadom a vizet, és a géppel összedolgozom a tésztát (vagy kézzel gyorsan összegyúrom). Belegyúrom a diót is, majd két rudat formázok a tésztából, és alufóliába csavarva a mélyhűtőbe rakom egy fél órára. Ezután kb. fél mm vastag szeleteket vágok belőle, és sütőpapírral bélelt tepsin a 200 fokra előmelegített sütőben világosbarnára sütöm a kekszeket.