Megálmodtuk, megsütöttük, neked adjuk!

Húsvéti aprósütik #2 - mini répatorta és répatorta cakepop

2016/03/23. - írta: Mendula

Gondolom, hogy a húsvét=>nyúl=>répa=>répatorta asszociációs láncot követve tűnnek fel húsvét környékén a receptújságokban (blogokon) a különféle répatorta receptek. Mondjuk én nem csak húsvétkor szeretem a répatortát, de azonosultam a gondolattal, és nálunk is visszatérő szereplő a húsvéti menüsorban. Azért ráfér egy kis újítás erre is: most kis kerek formákat szúrtam ki a tésztából, és a mascarponés krémet nem csak a tetejére, hanem két réteg közé is töltöttem (miért csak olyan kevés legyen a tortán a legjobb részből?!), a "szabáshulladékból" pedig cakepop lett. Ez utóbbit egyébként nagyon pihentető csinálni (legalábbis nekem), mint minden ilyen kreatív díszítgetést, bár amikor egy nyolcésfélhónapos rángatja közben a nadrágomat, akkor nem tudok nagyon elmerülni benne, és a minél gyorsabb elkészítés a cél. De azért sikerült, szerintem egész szépek lettek, multitasking rulez. Még a fél kézzel való elkészítést mondjuk gyakorolnom kell:)

repatorta.jpg

Hozzávalók (egy kb. 20X30 cm-es tepsihez):

1 bögre=2,5 dl

1,5 bögre cukor
3/4 bögre étolaj (vagy olvasztott vaj)
1,5 bögre finomliszt
2 bögre reszelt répa 1 bögre durvára vágott dió/mogyoró/mandula
3 tojás
1 tk. fahéj
1 tk. sütőpor
1 tk. szódabikarbóna
csipet só

A krémhez:

Kb. 30-35 dkg mascarpone
3-4 ek görög joghurt
3 ek porcukor
2 kezeletlen héjú citrom héja

A répatorta díszítéséhez (opcionális):

narancssárga marcipán (vagy sima marcipán és sárga+piros (vagy narancssárga) ételfesték)
3-4 szem pisztácia

A cakepophoz:

20 dkg fehércsokoládé
ételfesték (opcionális)
színes szórócukor

Kell még: hungarocell, cakepop pálcika vagy hurkapálca

A sütihez a száraz hozzávalókat egy tálba szitálom. Az olajat és a cukrot egy másik tálban robotgéppel elkeverem, majd egyenként hozzáadom a tojásokat. Belekeverem a lisztes keveréket, majd a reszelt répát és a magokat is. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe simítom a masszát, majd 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöm. A formában hagyom kihűlni.

A krémhez a hozzávalókat elkeverem (a joghurt mennyisége attól függ, hogy milyen állagú krémet szeretnénk: kicsit folyósabbat vagy szilárdabbat).

A mini répatortákhoz egy kb. 6 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval (pohárral) kis köröket szúrok ki, és a köröket egy fűrészes fogú késsel félbevágom. A két réteg közé teszek egy kis krémet, majd a tetejét is megkenem krémmel. Kis marcipánrépával (aminek a zöldje egy negyed pisztáciaszem) díszítem.

mini répatortaA "szabáshulladékot", azaz a körök kiszaggatása után fennmaradt tésztát belemorzsolom egy tálba, majd annyi mascarponés krémet adok hozzá, hogy jól formázható massza legyen, majd kis golyókat formázok belőle, és egy tányérra rakosgatom őket. Most jön az összeállítás: kb. 5 dkg csokit mikróban (óvatosan, mert könnyen megég) felolvasztok.  A cakepop pálcikák (vagy hurkapálcika) végét belemártom a csokiba, majd beleszúrom a golyókba. Erre azért van szükség, hogy a csoki és a tészta összedermedjen, és a csokiba forgatásnál (kimártásnál) ne essen le a golyó a pálcáról. Hűtőbe rakom kb. fél órára, hogy jól lehűljön, és megdermedjen a csoki.  Ez a folyamat így néz ki:

cakepop kollázsA maradék csoki 2/3-át vízfürdőben vagy mikróban felolvasztom, az 1/3-ot pedig nagyon apróra vágva hozzákeverem, míg teljesen elolvad. Egy evőkanálnyit kiveszek a csokiból, és a jól lehűlt cakepopot megforgatom benne, míg mindenhol egyenletesen bevonja. Rakok rá kis színes szórócukrot, majd hungarocellbe szúrom a pálcát, és így hagyom megdermedni a csokit. Én párat sima fehércsokival vontam be, majd adtam a csokihoz nagyon kevés piros ételfestéket, abban is kimártottam 3-4 darabot, majd a végén még adtam hozzá kis festéket, és az így kapott még erősebb árnyalatú csokival vontam be a maradékot.

répatorta cakepop (2)

Szólj hozzá!

Húsvéti aprósütik #1 - mandulás linzer és lemon curd

2016/03/21. - írta: Mendula

Mikor az egyetem alatt volt szerencsém fél évet Dél-Franciaországban tölteni, egyik legfőbb küldetésemnek a tökéletes tarte au citron (avagy lemon tart, citromtorta) megtalálását tartottam (természetesen csak a nemzetközi jog és egyéb tantárgyak minél alaposabb elsajátítása után...:). Egyszer láttam egy képet róla egy szakácskönyv elején, és azóta meg akartam kóstolni. Mivel akkoriban (2008-at írunk...) itthon még nem indult be a nagy gasztroforradalom, és ilyet még nem nagyon lehetett kapni, illetve az egyik halovány próbálkozásom az otthoni előállítására nem hozta a várt eredményt (nyilván rossz volt a recept), alig vártam, hogy egyek egy olyan igazi franciát. Szóval nagy lelkesen kóstolgattam az összes fellelhető helyen, és ha jól emlékszem, Cassis-ban ettem a legfinomabbat. Amúgy többféleképpen készítik: van, hogy a krémmel együtt sütik, amely olyankor tojás- és tejszínalapú (és természetesen citromos), van, hogy utólag töltik bele kisült linzerformába a főzött krémet, amiben olyankor többnyire nincs tejszín, ellenben van helyette vaj, amit a meleg tojásos-citromos krémbe kevernek bele utólag apránként. Ettem és sütöttem is már ilyet is-olyat is, a tarte au citron mindenhogy finom.
És hogy hogy jön mindez ehhez a poszthoz? Ezzel a mostani recepttel - azaz a lemon curddel - isteni tarte au citront tudtok csinálni (az előre megsütött formába utólag beletöltős módszerrel), de ezzel a krémmel lehet tölteni bármilyen más sütit is: kekszeket, piskótatekercset, tortát stb. Én most csináltam egy adag mandulás linzertésztát és egy kis adag lemon curdöt, és ezeket variáltam: a linzerből lett sima keksz, amit lehet cukormázzal díszíteni kedvetekre (én most pótoltam az elmaradt karácsonyi mézeskalács sütögetést...elszabadult a fantáziám, mint látjátok), lett mini citromtortácska és lett citromkrémmel töltött linzer. Szerintem ezzel már el lehet kápráztatni a locsolókat, de jön majd még húsvéti süti recept:)

 MIni tarte au citron

Hozzávalók (kb. 3 gáztepsinyi kekszhez):

A mandulás linzertésztához:
20 dkg liszt
18 dkg hideg vaj
10 dkg porcukor
7 dkg darált mandula
csipet só
A lemon curdhöz:
5 dkg cukor
1 nagy kezeletlen citrom héja és kb. másfél citrom leve
2 tojássárgája
1 egész tojás
6 dkg vaj

A díszítéshez: 1 tojásfehérje
6-7 ek porcukor
ételszínezék (gél állagú)

 

A linzertésztához a vajat kis darabokra kockázom, és a hozzávalókat gyors mozdulatokkal összegyúrom, majd folpackba csomagolva hűtőbe teszem fél órára.
A krémhez a tojást és a tojássárgájákat egy lábosban elkeverem a cukorral, és a citromlével és -héjjal. Nagyon kis lángon állandó keverés mellett addig főzöm, amíg el nem kezd rotyogni. Ekkor kis darabokban hozzáadom a vajat, és sűrűsödésig keverem.

És akkor itt jön a nagy döntés: mit szeretnétek sütni. Ha az ischler mintájára két réteg közé tennétek a krémet, kis korongokat (ill. nálam tojás formákat, de bármi más forma is mehet) kell kiszúrni a lisztezett deszkán kinyújtott linzertésztából. Ha kis tortácskákat sütnétek, akkor pl. egy szilikon muffintepsi mélyedéseibe rakjatok egy beleillő nagyságú korongot a tésztából (én csillag formával szúrtam ki a tésztát, és azt raktam bele a formába), hogy kis kosárkát formázzon. Ilyenkor szurkáljátok meg az alját villával, hogy ne púposodjon fel a tészta. Mindegyik esetben 180 fokon kell sütni a tésztát, amíg halványbarna lesz.
Aztán jöhet az összeállítás: a korongok közé egy kiskanálnyi citromkrémet rakok, majd a tetejét megszórom porcukorral. A mini citromtortánál előre megszórom porcukorral a formát, és aztán töltöm bele a krémet.
mandulás linzer_lemon curd
Ha díszítenétek a kekszeket, a tojásfehérjét lágy habbá kell verni, majd apránként hozzáadni a porcukrot, míg jó sűrű állagú lesz, és lehet vele díszíteni, nem folyik szét, mikor a habzsákból kinyomom. Gél állagú ételfestékkel színezem a kívánt színekre, majd tetszőlegesen díszítem a kekszeket.
húsvéti mandulás linzer
6 komment

Süssünk házi sütit! A legfinomabb túrós süti: a bólyi túrós

2016/03/19. - írta: Mendula

Igazi házi süti receptjét hozom most nektek, és már most mondom, hogy ennél jobb befektetett munka/elérhető érték arányú túrós süti nincs. Gyakorlatilag nincs is vele munka. Szerintem ezért is volt benne anyukám állandó süti repertoárjában (bocs, Mami). Hogy a pozitív oldalával kezdjem: anyukámtól láttam, tanultam a családi tűzhely fontosságát, hogy legyen mindig otthon meleg, házi étel; két gyerek és pörgős, sokszor stresszes munka mellett is mindig főzött nekünk, érettségiig minden nap csinált nekünk a suliba szendvicset, volt, hogy az osztálytársaimnak is. De édességek terén...nos, volt egy állandó repertoár (ez a bólyi túrós, madártej, palacsinta, bundás alma, szülinapokon gyümölcs- vagy gesztenyés torta, ennyi. De imádtuk mindegyiket!). És ez a túrós volt a kedvenc. Isteni, szöttyös, túrós-gyümölcsös tobzódás.
Igazi megsárgult, foltos, kicsit szakadt papíron van meg a recept, a mai napig azt vesszük elő, mikor sütjük a sütit. Az eredeti recept szerint kell bele egy "fél héja", mivel azt én nem tudtam szerezni, tettem bele egy fél citrom héját:)

 

Hajrá-hajrá, próbáljátok ki, nem fogtok benne csalódni!

bolyi_turos_suti_2.jpg

Hozzávalók (egy kb. 25X20 cm-es tepsihez):

 

A tésztához:

250 g rétesliszt
fél csomag sütőpor
fél (kezeletlen héjú) citrom héja
220 g porcukor

A töltelékhez:
500 g zsírosabb túró

500 g magozott meggy (mirelit, felolvasztva)
mazsola (ízlés szerint)

vaníliás cukor (igazi vaníliából)

 A tetejére:

50 g vaj megolvasztva+a kikenéshez
2 dl tej
2 tojás

 Elkészítés:

A "tésztához" összekeverem a réteslisztet, a porcukrot a sütőport és a reszelt citromhéjat, a felét egyenletesen egy sütőpapírral bélelt, enyhén kivajazott tepsibe szórom. Mehet rá a túró, ezt is egyenletesen szétterítem, majd jön rá a meggy és az előzőleg forró vízbe áztatott mazsola, erre pedig a vaníliás cukor. A végén következik a maradék lisztes keverék. Az egészet meglocsolom az olvasztott vajjal, majd a tojásokat felverem kissé, összekeverem a tejjel, és ezt a keveréket szépen egyenletesen a sütire csorgatom. Irány a sütő, 180 fokon kb. 35-40 perc alatt sül meg szép aranybarnára. Ugye hogy alig van vele teendő?
bolyi_turos_suti.jpg
7 komment

Új kedvenc a konyhámban: a MAGVAJ (+egy recept: a legfinomabb, legcsokisabb brownie)

2016/03/17. - írta: Mendula

Úgy tűnik lassan engem is utolér a paleo láz...legalábbis sütik terén. Az utóbbi időben annyira zseniális paleo sütiket sikerült kikísérleteznem, hogy szerintem nem sokára azon kapom majd magam, hogy csak ilyen sütik kerülnek ki a sütőmből. Az oka? Egy szó: MAGVAJ. Nemrég fedeztem fel magamnak az olajos magokból - dióból, mogyoróból, mandulából - készült vaj állagúra őrölt krémeket, és függő lettem. Szenzációsak. Zsiradék (nálam ez az esetek 90%-ban vaj) helyett mehet a sütikbe, de egyben az alapul szolgáló mag íze is belekerül így a sütibe, és ez például egy mandulavajjal készült brownie-nál hihetetlen finom, tiszta marcipános-csokis ízt ad.
De nem csak sütikben szerepelnek ilyen jól, hanem tésztás, zöldséges ételeket is csináltam már velük, és ott is fantasztikusak. Még több recept itt.

Az már csak ráadás, hogy mindenki tudja, hogy milyen csodakajának (aka: superfood) számít a mandula, dió (a kisfiam szerint "dí") és a mogyoró. Így miközben a csupacsoki brownie-t tömöm magamba, ezzel nyugtatom magam (ti. csak azért eszem, mert egészséges).

Szóval hajrá, mindenkit csak biztatni tudok, hogy próbálja ki valamelyiket, ha gondban lennétek, hogy hol szerezzétek be, kattintsatok ide!

Kedvcsinálónak pedig itt a best ever brownie recept. Ennél finomabb brownie-t már soha nem fogtok találni. MOST süssétek meg!

Paleo mandulavajas Brownie

Hozzávalók (egy kb. 26X14 cm-es kis tepsihez): 45 g méz
75 g nagyon finomra őrölt mandula (én kávédarálóban őröltem liszt finomságúra)
115 g MENDULA mandulavaj
100 g 70%-os étcsokoládé
15 g kakaópor
2 tojás

Az egész tojásokat a mézzel habosra keverem. Az étcsokit mikróban vagy vízgőz felett felolvasztom. A mézes tojáshoz keverem a mandulavajat, majd a csokit és a darált mandulát is. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm, 180 fokon kb. 10 percig sütöm. Ne süssétek túl, mert akkor kiszárad, és elvész a lényeg, akkor jó, ha a beleszúrt hústűre még ragad kicsi tészta.

Szólj hozzá!

Boltit házilag: így csinálj vaníliapudingot 10 perc alatt!

2016/03/15. - írta: Mendula

Ezennel indítok egy rovatot itt a blogon Boltit házilag címmel. Elsősorban édességeket próbálok meg reprodukálni otthon, mindenféle tartósítószer, aroma és hasonló adalékanyagok nélkül. Hogy miért?
Én mint a Gyermekét-Nagyon-Tudatosan-Táplálni-Igyekvő-Anyuka nagyon ki tudok akadni azon, hogy a kifejezetten/elsősorban gyerekeknek szánt élelmiszerekben (főleg – hogy-hogy nem – édességekben) mennyi szükségtelen és egészségtelen adalékanyag van. Jó, ez a nagyon tudatos táplálás persze enyhe túlzás volt, nem vagyok – szerintem – elvakult ebben a kérdésben, alapvetően két alapszabály van nálunk (és ez ránk is vonatkozik, nem csak a gyerekre):

1. Csak idényzöldségeket ill. -gyümölcsöket eszünk, tehát nincs semmiféle paradicsom, paprika, eper és társai télen (na jó, én egy kis salátakeverékre el tudok csábulni, de a gyereknek semmiképp se adok), max. fagyasztva, lekvár vagy savanyúság formájában,
2. Csak olyan feldolgozott élelmiszert (v)eszünk, amiben nincsen semmilyen adalékanyag. Ebben mondjuk szerencsénk van, mert a nagyszülők révén pl. kapunk sonkát, kolbászt (ill. magát a húst is), van a közelünkben egy szuper kis tejbolt házi tejtermékekkel, de azt gondolom, hogy egy kis utánajárással már kb. mindenhol be lehet szerezni az alapvető élelmiszereket jó minőségben, ill. házilag is egy csomó finomságot meg lehet csinálni (kenyér, sajt, májkrém stb.).

 

Az édességek terén nem vagyok a teljes tiltás híve…tök egészségtelen a cukor, tudom, de szerintem egyszer-egyszer simán belefér, hogy adunk egy kis házi kekszet a gyerek kezébe. Sokáig úgysem lehetne eltiltani a cukortól, legkésőbb három évesen az ovitársak úgyis beleviszik a jóba. De szeretném azt hinni, hogy ha a gyerek a valódi, jó minőségű ízeket szokja meg, akkor kevésbé lesz csábító a bolti cucc. Ezzel a rovattal adnék ötleteket a hozzám hasonlóan gondolkodóknak: ha meg is kívánja a kis poronty a bolti édességet, alternatívaként megkínálhatjuk az otthoni – egészségesebb – verzióval, hátha az is megteszi majd neki…(Ez persze hiú ábránd, igaz? Még nincs tapasztalatom, mivel az enyém még nem fedezte fel az ipari édességek csodás világát…kicsi még, még van ráhatásom:).

De akkor vágjunk a közepébe: az első a sorozatban a tejszínhabos vaníliakrém vanília ízű krém (merthogy a boltiban vanília nem sok van).
OK, bevallom, volt a bolt polcán ennél jobb összetevőjű vanília ízű krém is, pl. a kifejezetten gyerekeket megcélzó, kis tégelyes, tehenes figurás vaníliás-csokis krém összetevői nem voltak olyan vészesek (persze jók sem), de én most kifejezetten a legrosszabbra mentem rá. Pedig a vaníliapuding nem egy bonyolult műfaj. 5 összetevőből áll: tej, tojássárgája, cukor, kukoricakeményítő és vanília. Plusz ebben az esetben raktam rá egy kis tejszínhabot is.

 

vaniliakrem_hazilag.jpg

Ezzel szemben a bolti összetevői az alábbiak (figyelitek az első, azaz a termékben a legnagyobb arányban jelen lévő összetevőt?!):
“XY” vaníliaízű tejszínhabos desszert
Összetevők: tejsavó, tejszín (11%), cukor, zsírszegény tej, módosított keményítő, búzakeményítő, növényi zsírok – teljes mértékben hidrogénezett (pálma, kókusz), glükózszirup, étkezési zselatin, sűrítőanyag: E407, E412, emulgeálószerek: E 472b, E 472c, E481, aroma, színezék: E 160a, habosítószer: nitrogén
Hát a tojássárgája? Szegény kimaradt…annak a szerepét megoldották az adalékanyagokkal (aromával, sárga ételszínezékkel (E 160a), sűrítőanyaggal, és az emulgeálószerekkel. A tojássárgája maga amúgy egy természetes emulgeálószer.). A bolti puding ízéről nem írnék, szerintem mindenki ismeri vagy el tudja képzelni.
És akkor következzen az igazi vaníliapuding házilag:

 

Összetevők (kb. 4 adaghoz):
500 ml tej
4 tojássárgája
35 g kukoricakeményítő
3-4 evőkanál cukor
1 vaníliarúd

 

Tejszínhab a tetejére (igazi, nem flakonos)

 

Elkészítés:
A vaníliarudat félbevágom, belsejét egy vékony pengéjű késsel kikapargatom. A tejet a kikapargatott vaníliarúddal forrpontig melegítem. A tojássárgájákat a kikapart vaníliamagokkal és a cukorral kicsit elkeverem (nem kell habosra), majd beleteszem a keményítőt is (az egész mennyiségből elvett kis tejet is lehet hozzáadni ilyenkor, ha túl sűrű lenne), és simára keverem. Ezután szűrőn keresztül lassan a cukros tojássárgájához öntöm a tejet (erre a hőkiegyenlítés miatt van szükség: ha a forró tejhez önteném a tojássárgáját, összeugrana, kicsapódna a tojás), majd az egészet visszateszem kis lángra, és folytonos kevergetés mellett besűrítem. Kis tálkákba osztom, és kihűtöm. Én közvetlenül a krém tetejére mindig folpackot rakok, úgy, hogy összeérjen a krémmel, így nem fog bőrösödni.

 

vanilaikrem_hazilag_2.jpg

Ugyanígy csokipudingot is készíthetünk: csökkentsük a keményítő mennyiségét 30 g-ra, adjunk 20 g jó minőségű kakaóport a tojássárgájához, majd a végén a kész, meleg pudingban olvasszunk fel 60 g jó minőségű, magas kakaótartalmú étcsokoládét.
Szólj hozzá!

Kókuszgolyó deluxe

2016/03/11. - írta: Mendula

Kókuszgolyó. Az egyenízű édesség, amit a legtöbb cukrászdában lehet kapni. Naná, hiszen (száraz) süteményszél és társai minden cukiban keletkeznek. És egy kis rummal (rumaromával) minden ízt el lehet fedni. De amúgy meg szerintem egy tök jó kis édesség, én például most azért csináltam, mert néha nekem is kifogynak az itthoni tartalékaim, és ilyenkor van az, hogy ha rám jön az édesség ehetnék, kell valami expressz nass. Plusz eszembe jutott, hogy pár hónapja vettem több doboz jobbfajta kekszet, ami aztán csak elfeküdt a spájzban, és akkor beugrott, hogy kókuszgolyóba pont jó lenne. Ha nem rumaromával, hanem igazi, jobbfajta rummal, ha nem háztartási keksszel, hanem már magában is finom, vajas keksszel, ha nem bolti, hanem házi készítésű lekvárral csináljuk, szerintem szupi kis édesség kerekedik belőle. Főleg ha kevés étcsokival és darált mandulával is feldobjuk...

kokuszgolyo-deluxe.jpg

Hozzávalók (kb. 20 darabhoz):

170 g finom keksz (lehetőleg ne háztartási, inkább valami jófajta vajas)
55 g étcsokoládé (min. 50%-os)
40 g vaj
3 ek darált mandula
2 púpozott ek kakaópor
3 ek rum
65 g lekvár (én barackot használtam, de bármi más is jó)
1 marék aszalt meggy apróra vágva
a hempergetéshez: kókuszchips vagy pirított mandulalapocska (bár ez utóbbi esetében a kókuszgolyó elnevezés tulajdonképpen elveszti a létjogosultságát)

Az étcsokit és a kekszet megdarálom, a vajat megolvasztom, majd az összes hozzávalót elkeverem, összegyúrom. Kis időre hűtőszekrénybe teszem, majd kis golyókat formázok belőle, és meghempergetem kókuszchipsben vagy mandulalapocskában. Ha valaki édesebben szereti, mehet a masszába egy kis porcukor, de szerintem így is elég édes (ez nyilván függ a keksz ill. a lekvár édességétől is).

Szólj hozzá!

Mogyorókrémes tarte

2016/01/29. - írta: Mendula

Szóval a tarte. Ugyanazért imádom, amiért az aprósütit: egyszemélyes édesség, nem egy szelet az egészből, hihetetlen változatosan elkészíthető, és mert olyan szép. Amiben mindegyik tarte hasonlít: omlós tésztakosár (már itt is lehet variálni pl. olajos magokkal, kakaóporral stb.), és benne valamilyen töltelék, aminek csak a fantáziánk szab határt. Lehet krém (vaníliás, csokis, mascarponés, gyümölcsös, tejszínhabos, mandulás, stb-stb...), vagy gyümölcs, lekvár, ganache, karamell... Én most egy tejcsokoládés mogyorókrémmel töltött tarte receptet hoztam nektek, szerintem szenzációs, és tök egyszerű. A tésztájában is van mogyoró, a krémjében meg főleg az van, és az egész süti édességét szuperül ellensúlyozza az áfonya. A fehér csoki csík rajta csak a ráadás: ha rám hallgattok, nem hagyjátok ki, nagyon feldobja!

mogyoróvajas tarte

Hozzávalók (6 db 10 cm átmérőjű kis piteformához):

60 g finomliszt
40 g nagyon finomra őrölt mogyoró
60 g hideg vaj
1 tojássárgája
2 ek porcukor
1 nagy csipet só

A töltelékhez és a díszítéshez:

1 nagy üveg (240 g) MENDULA csokoládés mogyorókrém
bármilyen (inkább savanykásabb) gyümölcs (nálam most áfonya, de mehet rá bármilyen más bogyós gyümölcs, őszibarack stb.)
Kb. 30 g fehér csokoládé
Pörkölt mogyoródarabok

A lisztet, a mogyorót és a csipet sót egy tálban összekeverem, majd a felkockázott hideg vajjal összemorzsolom, hogy ne legyenek benne nagy vajdarabok. Hozzáadom a porcukrot és a tojássárgáját is, majd gyors mozdulatokkal egynemű tésztává gyúrom. Amikor összeállt, kész is, nem kell sokáig gyúrogatni. Folpackba csomagolva mehet a hűtőbe pihenni fél-egy órára. A sütőt előmelegítem 180 fokra. A piteformákat kivajazom-lisztezem, majd a tésztát enyhén lisztezett felületen vékonyra nyújtom, és kibélelem vele a formákat. Vagy vakon sütöm őket kb. 5-8 percig (sütőpapírt teszek a tésztára, majd valamilyen nehezéket rakok rájuk, pl. sárgaborsó, bab, lencse stb.), majd a nehezék nélkül világos barnára, vagy az aljukat villával megszurkálom (ez is megakadályozza, hogy sülés közben ne púposodjanak fel, csak kevésbé biztos módszer), és így sütöm őket világos barnára.

Ha kihűltek, megtöltöm őket a mogyorókrémmel, majd gyümölccsel és apróra vágott mogyoróval díszítem. A fehér csokit – gyakran átkevergetve, mert könnyen megég – mikróban felolvasztom, egy kis uzsonnás zacskóba rakom, az egyik csücskén icipici lyukat vágok, és olvasztott csokival becsíkozom a mini tortákat.

Szólj hozzá!

Fűszeres-narancsos töltött kekszek

2016/01/05. - írta: Mendula

Stílusosan egy igazi téli keksszel térek vissza ide a blogra, most hogy végre megérkezett a tél is. Szerintem nem csak én vagyok vele úgy, hogy az ünnepek elmúlta után sem sietek leszedni a fát és visszarakni a dobozokba a karácsonyi dekorációkat; én ilyenkor még ugyanolyan örömmel kapcsolom fel a karácsonyi izzókat, mint két hete. Ez a keksz pontosan az ilyen magamfajta karácsonyi hangulatot őrzőknek való.
Tegnap torta del nonnót (olasz csokis linzertortát) sütöttem egy szendvicsező helyre, és még soha nem sajnáltam magam ennyire, hogy nem nekünk lesz a pite. A tésztájába mindig rakok narancshéjat, a tölteléke meg igazi csokipuding, ettől már sütés előtt olyan illata van, hogy akkor elhatároztam, hogy csinálok magamnak valami csokis-narancsos cuccot. Nem tortát, mert egy egész úgysem fogy el nálunk (na igen, ez az a mondat, amit hallván vagy csodálkozó vagy furcsálló, sőt néha egyenesen lesajnáló pillantásokat kapok: nem tudtok megenni egy egész tortát?! Nem, a férjem nem édesszájú, a Másféléves mondjuk biztos besegítene, ha hagynám neki, úgyhogy egyedül maradtam...), szóval nem tortát, hanem kekszet terveztem sütni.
Végül egy puha, narancsos-fahéjas-gyömbéres keksz készült narancsos étcsokoládé ganache-sal töltve. Hozta az elvárásokat. Ti sem fogtok benne csalódni, zseniális lett!

fűszeres-narancsos keksz

Hozzávalók (kb. 12-13 darabhoz):

160 g finomliszt
1/2 tk őrölt gyömbér (vagy egy 2-3 centis friss gyömbérdarab lereszelve)
1 tk őrölt fahéj
3/4 tk szódabikarbóna
115 g vaj
120 g nádcukor
1 tojás
1 ek (kb. 20 g) méz
1 narancs reszelt héja

Kb. 2 ek kristálycukor a hempergetéshez

A töltelékhez:
Fél narancs leve
annyi tejszín, hogy 1 dl legyen a narancslével együtt (külön mérjétek ki őket!)
100 g étcsokoládé (min. 60%-os kakaótartalommal)
1/2 tk narancskivonat (elhagyható, helyette mehet ebbe is reszelt narancshéj)

A sütőt előmelegítem 180 fokra, két tepsit pedig kibélelek sütőpapírral. A száraz hozzávalókat (liszt, fűszerek, szódabikarbóna, só) egy tálba szitálom. A vajat a cukorral, a narancshéjjal - és ha friss gyömbért használok, azzal is - kihabosítom. Hozzáadom a tojást és a mézet, majd ezekkel is alaposan elkeverem. Mehet bele a lisztes keverék, azzal is jól összedolgozom. Kissé lágy, de nem túl ragadós tésztát kell kapni. Teáskanállal kis halmokat szedek a tésztából, kézzel golyóvá formázom, meghempergetem a kristálycukorban, majd kissé lelapítva a tepsire rakom őket egymástól nagyobb távolságra, mert sülés közben terülni fog. Mehet a sütőbe kb. 10 percre, amíg kissé megbarnul. Ezalatt elkészítem a tölteléket: forrpontig melegítem a tejszínt, majd kevergetve felolvasztom benne az étcsokit. Ezután belekeverem a narancslevet és a -kivonatot (vagy narancshéjat) is. Hagyom kicsit megdermedni, néha átkeverem. Ha kihűltek a kekszek, megtöltöm őket a csokitöltelékkel. Ezt lehet simán egy kiskanállal vagy kenőkéssel, de ha szép egyenletesen szeretnénk tölteni, habzsákból is mehet.
Valószínűleg jót tesz nekik, ha kissé összeérnek, de ezt nálunk senki nem bírta kivárni.

Szólj hozzá!

Mandula teszt

2015/12/25. - írta: Mendula

Amikor ehhez a bejegyzéshez gyűjtögettem anyagot, igencsak ledöbbentem, hogy milyen szuper-egészséges dolog a mandula. Az interneten számos cikk, kutatás található, amelyek szinte egytől-egyig a mandula egészségre gyakorolt pozitív hatásairól szólnak. Gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, csökkenti a koleszterin szintet, a belőle készült krémek fiatalítják a bőrt .

A manduláért pedig nem is kell messze menni: csak a magosokig a piacokon, de alapvetően minden bolt polcán megtalálható. Megtalálható, de nem mindegy, hogy honnan származik. Mióta elindult a Mendula, azóta számtalan tesztet csináltunk, kísérletezgettünk alapanyagokkal, melyekbe bevontuk a családunkat és barátainkat is. Kedvenc kísérletünk, amikor két süti csak egy összetevőjében különbözik, amelyeket aztán vakteszt alapján vetünk össze.

mandula

Balról jobbra: spanyol, magyar (a Balaton-felvidékről), kaliforniai[/caption]

Az USA a legnagyobb mandulatermelő a világon, így itthon is gyakran ropogtathatunk kaliforniai mandulát, de gyakori még a spanyol mandula is a magyar mellett. A teszt időpontjában nekünk ez a három - kaliforniai, spanyol és magyar - állt rendelkezésre. Külalakra a magyar meglehetősen elüt a másik kettőtől: nagyobb, és jóval laposabb, mint a másik kettő. Kóstoltuk héjastul, blansírozva és a sütiben. A verdikt már a nyers mandulánál is teljesen világos volt: a balaton-felvidéki mandula abszolút felülmúlja a másik kettőt. Már nyersen is éles a különbség. A magyar sokkal teltebb ízű, és az egész szájat betöltő élményt nyújt. A többinek is mandula íze volt, csak a hazai mandula után kóstolva olyan volt mintha már egyszer "kimosták volna". Bár kísérletünk minden tudományos igényességet nélkülöz, viszont érzésre sokkal nagyobb az olajtartalma, mint a külföldi társainak, ami miatt édesebbnek is tűnik.

mandula sütiben

Ez a financier-ben is kijött, egymás után kóstolva ugyanaz volt mindenkinek az érzése: itt valami kimaradt a receptből. Igen, kimaradt a magyar mandula. A különbség valószínűleg nem a magyar földnek, vagy az itt dobogó szívcsakrának köszönhető. Itthon nem nagyüzemi körülmények között folyik a termelés, míg az USA-ban és  Spanyolországban szinte már ipari léptékben gyártják a mandulát. Ez a különbség a magyar mandulánál már önmagában sokkal teltebb ízhez, magasabb beltartalomhoz vezethet.

Szólj hozzá!

Far breton és marinált aszalt szilva

2015/06/25. - írta: Mendula

Avagy breton szelet, vagy aszalt szilvás flan, talán így fordíthatnánk le a nevét (Magyarországon még nem nagyon találkoztam vele). Mikor Franciaországban tanultam - a régi szép időkben, mikor még 250 Ft volt egy euró - mindig az egyetemi menzán ebédeltünk 2,80 €-ért. Egy főétel és egy desszert. Életemben annyi halat nem ettem, mint akkor, hetente egyszer tuti volt valami lazacos fogás is, szóval egészen hasonló színvonal volt, mint az itthoni menzákon:) Ott találkoztam ezzel a sütivel is, rögtön imádtam. Gyakorlatilag egy sült puding (flan) aszalt szilvával, amit mellesleg iszonyú egyszerű elkészíteni. Mikor közeledett a hazautazás időpontja, mindenképp venni akartam egy olyan szakácskönyvet, amiben a kinn megismert, kedvenc francia desszertjeim (Tarte Tatin, tarte au citron, mandulakrém, far breton stb.) receptje mind benne van, végül a Gâteaux de mamie: Les recettes d'Amandine című könyvet választottam, és nagyon jó döntésnek bizonyult. Mindegyik kedvenc benne van, gyönyörű képek, szuper receptek. A sütire visszatérve: mikor a menzán ettem, úgy emlékszem, hogy volt alatta egy omlós tészta réteg, ezért én így szoktam csinálni, szerintem nagyon jól kiegészíti és feldobja a puha pudingszerű réteget az omlós lap, de az eredeti recept szerint ilyen lap nincs alatta. A far breton eredete egyébként a 18. századig nyúlik vissza - ekkor még sós köretként szolgálták fel húsok mellé Bretagne-ban -, az édes változata csak a 19. században terjedt el Franciaország szerte. Az alapja liszt, tej, cukor, vaj és tojás, ehhez lehet adni pl. aszalt szilvát, mazsolát, vaníliát, rumot. Én újabban konyakos marinált aszalt szilával csinálom, ami a Quiberon régió specialitása.

far breton

Hozzávalók (egy kb. 25X20 cm-es tepsihez):

7,5 dl tej
4 tojás
20 dkg marinált aszalt szilva*
10 dkg cukor
4 ek liszt
5 dkg olvasztott sós vaj (vagy sima vaj+fél tk só) + 2 dkg a tepsi kikenéséhez
1 vaníliarúd

Az omlós tésztalaphoz (opcionális):

12 dkg liszt
8 dkg hideg vaj
3 dkg porcukor
1 csipet só

*elkészítését ld. lejjebb

Az omlós tésztalap hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrom (vagy késes betétű robotgéppel összedolgozom). Folpackba csomagolva fél órára hűtőbe rakom. A sütőt előmelegítem 200 fokra. A tejet egy lábasba öntöm. A vaníliarudat félbevágom, magjait kikapargatom, és a kikapart rúddal együtt a tejhez adom. Forrpontig melegítem a tejet, majd hagyom teljesen kihűlni. A vaníliarudat kiveszem belőle. A lisztet elkeverem a cukorral. A tojásokat feltöröm, és a tejhez adom, alaposan elkeverem, majd több részletben (mindig megkeverve) a lisztes-cukros keverékhez adom. Végül az olvasztott vajat is hozzáöntöm.

Az omlós tésztalapot tepsi nagyságúra nyújtom (lehet, hogy egy kis tészta kimarad majd), és a kivajazott tepsibe rakom. Villával megszurkálom a tetejét, majd 10-15 perc alatt elősütöm, míg kicsi színt kap. Rárakosgatom az aszalt szilvákat, majd ráöntöm a tojásos-tejes masszát. Kb. 30 percig sütöm, amíg a teteje aranybarna nem lesz, és a tészta megszilárdul. Langyosan vagy hidegen tálalom. (Melegen tényleg nem olyan jó. Türelmesnek kell lenni...)

far breton 2

Marinált aszalt szilva

Bármihez felhasználható, szuper kis recept, vaníliafagyira, sűrű görög joghurtra, sütikbe...

Hozzávalók (2 kisebb csatos üveghez):

425 ml víz
9 dkg kristálycukor
5 g jó minőségű (szálas) Earl Grey tea
25 dkg magozott, puha aszalt szilva
125 ml jó minőségű konyak (az eredeti recept szerint Armagnac)

A vizet és a cukrot egy labasba öntöm, és felforralom. Elzárom a lángot alatta, a tealeveleket egy teatojásba rakom, és beleteszem a cukros vízbe (szirupba). Hagyom 2 percig ázni, majd beleteszem az aszalt szilvákat is. Egy órát hagyom állni a szilvát, majd kiveszem a teatojást, és beleöntöm a konyakot. A szilvaszemeket 2 sterilizált (csatos) üvegbe szétosztom, majd egyenlően ráöntöm a konyakos szirupot is. Amikor már teljesen kihűlt, lezárom az üvegeket, és legalább egy éjszakát (de minél tovább áll, annál jobb) hagyom állni, mielőtt felhasználom. Felbontás után hűtőben tárolom.

marinált aszalt szilvaA marinált szilva receptje William&Suzue Curley: Patisserie c. könyvéből van.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása